Események betöltése

« All Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Ríszegtetői Ifjúsági Majális

május 1, 2021

A Bánffyhunyadi medence keleti végződésénél emelkedik a 774 m magas Ríszegtető, a kalotaszegiek szent hegye. Szép időben a csúcsról pazar kilátás nyílik, egész Kalotaszeg a lábunk alatt fekszik. Nyugat felé a Bánffyhunyadi medencén és a Harmaskősziklán túl a Kalota havas (Vlegyásza – 1836 m ) sötétlik, még nyár elején is hósipkával a tetején. Északon a jóval alacsonyabb Meszes hegység látható. Dél fele a Gyalui havasok zárja le a körpanorámát. A hegy oldalában virágzik tavasszal rózsaszín virágaival a ríszegvirág vagy henye boroszlán, mely jellegzetes illatával valósággal megrészegíti az arrajárókat. Innen ered a Ríszeghegy elnevezés is.

Itt minden évben színpompás majálisokat rendeznek, melyek a Kalotaszegi magyarság immár hagyományos népünnepélyének és kulturális vetélkedőjének szinhelyévé avatták a Riszeget.

Program: –     népdalvetélkedő gyerekeknek

  • sport és gyermekjáték verseny: zsákbafutás, kötélhúzás, stb
  • honfoglaláskori lovasbemutató
  • délután fergeteges buli

A Ríszeghegy megközelíthető gyalogosan  a Zsoboki vasútállomástól és Kőrösfőről gépkocsival vagy gyalogosan (~ 2 km). Rossz idő esetén a rendezvényt a Malomban tartják.

 

Megjegyzés: :

-az elszállásolás és az étkeztetés Kalotaszentkirályon történik, magyar családoknál  két – háromágyas szobákban.  Házanként általában két szobához tartozik egy fürdőszoba, angol WC-vel.

 

ÁR:szállás,  vacsora, reggeli –  23 Euro/fő/nap vagy 8 600 Ft/fő/nap

   – egyágyas felár: + 6 Euro/fő/nap vagy  2 100 Ft/fő/nap

 

-a vendégek  ideutazása saját gépkocsival történik .  Kérésre az érdeklődőknek külön programot tudunk összeállítani a környékbeli nevezetességek megtekintésére. Előre egyeztetve mikrobusz vagy terepjáró  bérelhető.

 

 

Galerie foto:

Book your break

  • 1

    Check Availability

  • 2

    Choose Room

  • 3

    Make A Reservation

  • 4

    Confirmation

Book A Room